Oxigénszint A Növényes Akváriumban
Publikálva 22. jan, 2009 Szerző viktorlantos a Élőlények, Növények, Technika
Oxigénre minden élő szervezetnek szüksége van. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a növények is lélegeznek, épp úgy mint halaink vagy más élőlények akváriumunkban. Még a szűrőben lévő baktériumoknak is oxigénre van szükségük a túléléshez.
Oxigén kétféle módon kerülhet a vízbe:
- A levegőből, ami a víz felszínnel érintkezve kerül a vízbe, illetve légpumpával közvetlenül
- Növényeink által, amennyiben megfelelő fény és tápanyag hatására fotoszintézissel, a növények oxigént állítanak elő
Mi az optimális oxigénszint?
Halaink és növényeink a legjobban 5-7mg/liter oxigénnél érzik a legjobban magukat. Ezt viszonylag könnyen elérhetjük, ha a felszínt a szűrővel folyamatosan mozgatjuk és akváriumunk nincs túltelepítve halakkal. A szint alatt halaink stresszesek lesznek, hajlamosak lesznek a megbetegedésre, illetve már kisebb eltérés is gyors pusztuláshoz vezethet.
Az egészséges növények növekedésük közben általában elégséges oxigénnel látják el akváriumunkat.
A nyári melegben azonban előfordulhat oxigénhiányos környezet, mivel a meleg víz kevesebb oxigént tud “tárolni”. Ilyenkor ajánlatos a megfelelő szint ellenőrzése.
Hogyan ellenőrizzük a megfelelő szintet?
Számos teszt létezik erre a célra, amivel meg tudjuk mérni a pontos szintet. Legtöbbször erre azonban nincs szükségünk. Mégis előfordulhat olyan eset, amikor szaporítás céljából túl sok hal van akváriumunkban, az akváriumunk túltelepített, vagy nyáron a meleg időjárástól.
Az oxigénhiányos általában szemmel is látható. Ilyenkor halaink a vízfelszínen “pipálnak”, próbálnak levegőt venni, vagy kiugrani a vízfelszín fölé. Az angolban van erre egy kifejezés ‘Escape response’ amit úgy fordítanék, hogy a bekövetkezett változásokra szökéssel felelnek halaink. Ez egy természetes viselkedési mód, és az életben ilyenkor a halak egy megfelelőbb vizet keresnek maguknak. Sajnos az akváriumban erre nincs lehetőség.
Ez a viselkedés egyébként akkor is előfordulhat, ha túl magas a hőmérséklet vagy túl sok az ammónia a vízben.
Az oxigénhiányos környezet egy tipikusan egy rosszul működő vagy nem megfelelően karbantartott akváriumra jellemző.
Ha mégis tesztelni szeretnénk az oxigénszintet, akkor teszteljük reggel és este is hogy képet kapjunk a fotoszintézis miatti oxigén gyarapodásról.
Az oxigénhiányt tehát számos dolog okozhatja:
- Halakkal túltelepített akvárium (az akvárium méretéhez képest)
- Hanyag karbantartás, eltömődött szűrő vagy rothadó elhalt növények, élőlények
- Gyenge vízfelszín mozgatás
- Növények nem megfelelő fejlődése
- Az akvárium rossz elhelyezése. Fűtőtest mellett, vagy ablakhoz közel ahol nyáron erősen süti a nap
A vízfelszín megfelelő áramoltatásával, ha az akváriumban oxigénhiányos környezet van a levegőhöz képest, az oxigén beoldódik a vízbe. Azonban ha halaink, vagy más élőlények túl gyorsan használják azt el, az oxigénszint csökkenni fog.
Az így lecsökkent oxigéntartalom hatással lesz halainkra, élőlényeinkre, de hatással lehet a szűrőre, így a víz minőségére is.
A gyors megoldás ilyenkor egy légpumpa vagy egy másodlagos szűrő beüzemelése. Ha ez megvan elkezdhetünk dolgozni a hosszú távú megoldáson. Csökkenteni a túltelepítést, serkenteni a növények növekedését és gyakori karbantartásokra átállni.
Oxigén fölösleg
A 9mg/liter feletti oxigénszint leginkább erősen túltelepített növényes akváriumoknál fordulhat elő, ahol rendkívül erős megvilágítás van. Ezekben az akváriumokban a fotoszintézis miatt a növények sokkal gyorsabban termelik az oxigént, mint ahogyan azt halaink vagy más élőlényeink fel tudnák használni.
Ilyen esetben lehetőség van a világítás erejének csökkentésére a jobb egyensúly érdekében. Több hal hozzáadása nem javasolt, mert túlzottan megnövekedhet a halak által “termelt” ammónia-nitrit-nitrátszint.
8 Hozzászólás a “Oxigénszint A Növényes Akváriumban”
Szólj hozzá
Be kell jelentkezned hogy hozzászólj.












Nigro
23. jan, 2009
Érdekes post. Oxigén fölösleges állapotban mi történhet a halakkal? Káros ez rájuk nézve?
viktorlantos
23. jan, 2009
Ez igazából az egyensúlyról szól. Zen
A halakra nem káros, viszont ha pl. porlasztot használunk és oxigénfeleslegünk van akkor annak használata feleslegessé válik. (Korábban ugye divat volt minden aksiban porlasztani.)
A világítás pedig egy szint utan olyan sok, hogy a fotoszintézis miatt keletkező extra oxigenre már semmilyen élőlénynek sincs szükége. Magyarul ugyanazt az egyensúly kevesebb technikával is fentarthatjuk anélkül hogy ez a növényekre vagy a halakra káros lenne.
viktorlantos
23. jan, 2009
kicsit kiegészítettem a postot.
oRphEus
23. jan, 2009
Mintha valahol azt olvastam volna, hogy az ikrák fejlődésének nem kedvez a túl sok oxigén. Persze növényes akikban ez ritkán probléma.
Egy kis OFF: grat a bloghoz, Viktor, nagyon igényes lett! Színvonalas írások, és nagyon jó minőségű képanyag. Csak így tovább!
viktorlantos
23. jan, 2009
udv oRphEus! az ikra kerdesben utana fogok nezni. en ugy tudom ott is “bedoglenek” az ikrak ha nincs megfelelo mennyiseg. ezert legyezhetik a halak, vagy forgatjak a rakok. de ezt mindenkepp megnezem.
koszi a gratulaciot! igyekszem erdekes dolgokat irogatni. de szoljatok ram ha temabol mar sok lenne
blaze
13. nov, 2009
Szia nagyon szép és érdekes dolgokról van szó ,én is
meg próbálok a magam szerény módján szép “nővényes”
akváriumot készíteni.
De nem tudom ,hogy a szűrés erőssége milyen legyen , legyen-e sok buborék vagy csak kevés,vagy egyáltalán ne?
melyek a legkedvezőbbek ,hogy a növények kellően fejlődni tudjanak?
viktorlantos
26. nov, 2009
Szia blaze. Ha növényes akváriumot tervezel, mindenképp legalább 8-10* vízforgatást tervezz az akváriumodhoz. Ez általában elégséges a legtöbb növényes akihoz.
Buborékot nem tudom mire értetted. Ha CO2 buborék akkor természetesen optimális szintet kell biztosítani a növényeknek, amit egy CO2 tartós teszt segítségével tudsz folyamatosan mérni.
Erős szűrés, megfelelő fény, CO2, minőségi napi szintű növénytápozás és lehetőség szerint növényes akváriumokba való agyagos talaj. Ez az alapja egy jól működő növényes akváriumnak.
blaze
30. nov, 2009
Sziasztok ujjra és köszi a válaszod Viktor ,igen a buborékokat a porlasztós buborékokra értetem, de nem értetem a fenti értéket amit említettél de most meg fordítottam a csutorát a porlasztón ,hogy inkább a víz a felszíne mozogjon , mert így remélem jobb lesz a növények fejlődése is.
Napi tápolás meglátszik valóban a növényeimen. Sajnos az agyagos talajt nem tudtam még megoldani de talán ígyis jó lesz.
Elsősorban kevesebb fény igényű növényeket szeretnék tartani “és tartok is” .
Nemsokára megpróbálok malyd képet is küldeni ha lehet
de még megvárom míg kicsit dúsabb növényzetem lesz:)