RO – útban a lágy vizek felé
Publikálva 08. júl, 2010 Szerző viktorlantos a Akváriumok, Technika
Az egész kaland ott indult, hogy jó ideje szemezgetek már egy RO készülékkel. Az utóbbi hónapokban találkozott az elképzelésünk Balázzsal és kicsit jobban a témába ásva magunkat, már nem volt megállás. Körbenézve a Világban erősen többségben voltak azok a növényes akváriumok, ahol GH8 vagy ez alatti paraméterekkel növényeznek. Ehhez képest a mi szerény GH15-ös csapvizünk sajnos túl kemény. Az egy dolog, hogy Japánban például az ADA akváriumokban 0-3GH közötti vizet használnak (ott ez jön a csapból), de még itt Európában is rengeteg helyen van 3-8GH-s vagy ennél lágyabb víz alapból. Úgyhogy gondoltunk egyet és beszereztünk 1-1 készüléket. Balázs egy 3 membránosat, én egy 2 membrános RO készüléket. Sokat agyaltunk azon, hogy milyen típust és honnan lenne érdemes vásárolni, de megtaláltuk a megfelelő megoldást és ha már ennyit foglalkoztunk vele, természetesen feltettük a shop kínálatába is, hátha valaki még hasonló irányba mozdulna.
Természetesen kemény vizes akváriumban is lenne még mozgástér, hiszen rengeteg meghódítandó növény és berendezés van a fejemben, de elhatároztam kipróbálom a növényezés ezen oldalát is. Így megnyílik az út a közepesen kemény és lágy vizes növények előtt és nem utolsó sorban azt várnám az egész kalandtól, hogy sokkal egészségesebb növények legyenek, ami összességében gyorsabban és egészségesebben fejlődik. A gyors fejlődésnél nem egy rotala bokorra gondolok, amit egyébként is hetente kéthetente kell nyírni, de egy Hemianthus callitrichoides ”Cuba” gyepre ne kelljen hónapokat várni, míg befutja a neki szánt teret.
Eddig semmilyen lágyítást nem alkalmaztam, az akváriumaimba simán nyomtam a csapvizet előkészítés után. Az RO készülék beszerzése után az volt a terv, hogy első körben a nano akváriumon próbáljam ki, hogyan működik ez az egész, mennyire macera stb. Óvatos voltam, mert a hálózati nyomás nálunk nem túl acélos és a RO-hoz, ahogy a membránokat növeljük kell a megfelelő nyomás. Így első körben egy 1 membrános rendszerrel indítottam.
Ideiglenesen a fürdőszobában helyeztem el a készüléket és simán leosztottam a mosógép bejövő csapját. Így bátran vizezhetek, max a fürdőt áztatom el, ha elfajulnak a dolgok.
Az összeszerelés szerintem egyszerűbb mint egy CO2 rendszer bekötése. A készülék 95%-ban összeszerelve jön. A csöveket kell bedugnunk a megfelelő színű csatlakozókba (vörös, kék, zöld) és a membrán tartályba betenni a betétet. A betét általában külön csomagolva jön, ezeket minden esetben nekünk kell betenni a helyére. Szerencsére az egész kevesebb ideig tart, mint ahogy ezt most leírtam.
Ha mindennel megvagyunk, jöhet a csapra csatlakozás és a próbaüzem. Én, ahogy fent is írtam leágaztattam a mosógép csapját. Így most az egyik ág a mosógépbe jön a másik a RO-ba. Ezért kell egy csap a RO elé, hogy el lehessen zárni amikor csak a mosógép megy.
Beüzemelve a rendszert, az első bejáratás közben már láthatjuk, hogy milyen a nyomás a hálózatunkban. Sajnos nálam bejött a pesszimista jóslat és 2 bar, vagy inkább ennél kevesebb nyomás volt a membránon. Ami sajnos nagyon kevés. Nándi szerint, minden membránnak kell 1.5-2 bar nyomás. Így ha 2 bar van alapból, amit RO készüléken lévő kis mutató segítségével könnyen leolvashatunk, akkor azt jelenti, hogy a jelenlegi készülékkel is kevesebb vizet tudunk átpréselni, de további membránok csatlakozására nincs nagyon lehetőség.
Membránok számának növelésével több RO vizet tudunk kipréselni a készülékből és kevesebb lesz a veszteség. Alapból egy 1 membrános készülék az elfolyó víz kb. 1/10 részét képes RO víz formájában leadni (ha emlékeim nem csalnak), ami nagyon rossz hatásfoknak számít. 10 liter vízből 9 a lefolyóban landol. És ha kevés a nyomás a rendszerben lehet ennél több is. 2 membránnal ha jól rémlik ez már 50-50%.
Szerencsére mindenre van megoldás. Diaphragma pumpa. Nem egy olcsó dolog főleg, ha jó minőséget akarunk venni hosszútávra. A Diaphragma pumpát a RO készülék elé kell kötni. 220-as hálózatról kapja a tápot és segít nekünk feltornászni a nyomást olyanra, hogy 2-3 membránt simán használhatunk ezután a gyenge hálózatunkon is. A pumpát akkor kell bekapcsolni amikor használjuk a RO-t, ezért ő sem üzemel állandóan.
Bekötés szerencsére itt sem igényel különösebb szakértelmet. A becsövezés után a pumpa tápjának feszültség szabályzójával fel tudjuk pörgetni a nyomást olyanra ami nekünk kell. Nálam az új membrán bekötése után simán felcsavartam 5-6 bar környékére. A két dologgal (második membrán és diaphragma pumpa) most már elfogadható sebességgel gyártom a lágy vizet. Lassan nekieshetek majd a nagy akvárium lágyításnak is.
Mindez a gyakorlatban valahogy így néz ki:
Green Aqua RO with Diaphragm Pump from Viktor Lantos on Vimeo.
Kicsit még szokni kell a nagy nyomás miatt időnként ugráló és ha nem figyelünk mindent eláztató csöveket, de ha megszokjuk jól kezelhető a rendszer. Én egyenlőre még a tanuló időszakomat élem.
RO bekötve, az első néhány hét lágy vizes cseréi után, még mindig nem elég lágy a nanóban a víz, pedig már a sokadik cserémet végzem tiszta RO-val. Legutóbbi csere után még mindig 8GH körül volt. Üzemelő akváriumnál, ha lágyításra adjuk a fejünket, meglehetősen sokáig történik az átállás, de gyakoribb vízcserékkel rövidíthetjük az időszakot. 4-6 hét alatt általában le lehet vinni egy 5GH szintre.
Az első tapasztalatok alapján a növényeken határozottan észrevehető a javulás. Blyxa Japonica, Hemianthus sokkal jobban érzi magát ilyen közegben. Az eredetileg 15GH helyett 8GH körül. A cél egy 5GH körüli szint lenne ezért a következő hetekben még tovább lágyítom majd a vizet. Az Utricularia még nem talált magára, ő egyébként is egy kakukktojás a nanóba, azért remélem magára talál majd a következő hetekben.
Amire most figyelnem kell az a víz hőmérséklete, mivel nem kevert csapos rendszerről hajtom a RO-t, így használat előtt még fel kell fűtenem valami normális hőmérsékletre. Erre a korábbi Jager fűtőmet használom egyenlőre. Nagy akváriumnál pár fok igazán nem számít, de nanónál ez sokkal jobban visszaüt sajnos.
A lágyítással előkerültek a víztesztjeim is, amire eddig nem nagyon volt szükségem. Most folyamatosan monitorozom a GH/KH/pH szinteket.
És természetesen az igazi nagy falat még hátravan, a nagy akvárium lágyítása. De lehet azt már csak egy átrendezés után kezdem el.
GA RO készülékekről bővebben itt olvashatsz.
2 Hozzászólás a “RO – útban a lágy vizek felé”
Szólj hozzá
Be kell jelentkezned hogy hozzászólj.



















Nigro
09. júl, 2010
Ha már csináltál ilyen frankó videót, akkor a kifolyó 0-ás vízről és a selejt vízről is csinálhattál volna.
Kíváncsi lettem volna, hogy milyen gyorsan nyomja a frankó vizet és eközben mennyi a “kemény víz”.
A kedvemért csinálsz?
viktorlantos
09. júl, 2010
Oksi találtam egy gyorsabb módot hogyan konvertálhatok videót, úgyhogy legközelebb lekapom. Nagyjából fele fele arány, de talán több jön most a frankó csőből.